Indokolt a jobbkormányos építés, ne feledjük, Magyarországon csak 1941-ben rendelték el a jobb oldali közlekedést, addig bal oldalt közlekedett az a párezer autó, ami addigra a legkiváltságosabbak kezébe kerülhetett. A kiállított darab egy későbbi, 1939-es évjáratú 3000 OHV kivitel, ami már kerekdedebb, érettebb formát kapott, teljesítménye 85 lóerőre duzzadt, cserébe a tömege is közel 2 tonna lett, a 125 km/h-s végsebességét valószínűleg nem volt jó ötlet feszegetni, mert superbet négy dobfék a kor színvonalán biztos nem hozza a ma elvárt lassulást. Alapvetően szeretem az érintőképernyőre optimalizált autós kezelőfelületet – ha azok gyorsak, jól működnek és átlátható a kezelőfelületük.
Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Válassz játékot és vegyél részt egy gombnyomással a következő sorsoláson! A váltóolajat és a szervóolajat is cserélném, és vannak kiszemelt termékek. Arról az egykettes, benzines turbómotorról van szó, aminek olajban fut a vezérműszíja. Én a köztes olajcserét javasoltam volna ennél is, ha valaki megkérdez. A cikkben szereplő kép illusztráció, egy korábbi tesztautónk szerepel rajta
- Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
- Érdemes kerülni a kis turbós benzinmotorokkal szerelt Superbet, mert ezekről már nagyon sokan megírták, hogy milyen veszélyeket hordoznak magukban.
- Minden további információért ott van Elvis kollégánk részletesen megírt, hosszabb tapasztalatokra épülő tesztje.
- Hivatalosan formatervező mérnök vagyok, de 2016-ban úgy döntöttem, hogy jó lenne kipróbálni az autós újságírást.
Pető Péter: És te hol voltál a rendszerváltáskor? És hogyan veszti el a nyelvét, és némul meg a Fidesz?
Már az első generációs darab is hatalmas méreteket kínált relatíve olcsón, miközben tudott szinte mindent, amit mondjuk egy Passat. A Skoda Superb a kezdetektől fogva egyfajta aduász azoknak, akiknél kevésbé érdekes szempont egy márka presztízse. Mindeközben egy elegáns, metálbarna szedán, amely most jobban gyorsul mint egy színpadias Arteon R. A Kúria elnökét lemondásra szólította, miután megosztotta a nyilvánosággal a mérhetetlen luxust ábrázoló képeket. A Telexnek nyilatkozott, egy egyelőre nem nevesített szakember. Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Sok műanyag, egyáltalán nincs meg az a berepülő pilóta „cockpit”, amit az Audiban megtapasztaltam, tehát nem ölel magába, és nem kápráztat a mindenhonnan felém áramló felső kategóriás anyagokkal, kijelzőkkel, enteriőrrel. Lehetőleg lenyen fekete, maradjon akkora tepsi, mint ahogy már az első generációnál megszoktuk, és kellene egy agresszívebb orrkiképzés, mutatós nappali menetfénnyel. Lentebb kellett adni a fényűzésből, de persze mindenki tudja, hogy a jelenleg is futó Superb semmivel sem szerényebb, mint az egy generációval ezelőtti A8-as Audi. De tény, hogy ami régen a D3-as A8 volt, az mára a Superb lett.
Lenácizta Amerikát és Izraelt a magas beosztású diplomata
Kiemelt szakértelem, magas színvonal Cégünk elhivatott, hogy ügyfeleit a lehető legmagasabb szinten szolgálja ki, éppen ezért kiváló szakemberek alkotják csapatunkat. Az autóban 250 ezer kilométer van, és a szervizkönyv szerint 30 ezrenként cseréltek benne motorolajat. Az autó öt helyett háromszemélyes, mert a bal hátsó ülés helyén egy hűtőláda van. Az alap a Superb Combi plug-in hibrid változata volt – ez már két okból is újdonság, hiszen ez az első PHEV-en alapuló tanulmányautójuk, valamint Superbet se alakították át még hasonlóan korábban. Egymásnak ütközött két személygépkocsi és egy kisbusz az M1-es autópályán, Győr felé, a Herceghalom….
Pletykák szerint a későbbiekben érkezhet egy Superb RS is, mely hivatalosan egyelőre meg nem erősített igazi sportverzió állítólag nagy teljesítményű plugin hibrid hajtásláncot vonultat majd fel. Utóbbi összkerék-hajtású 400 Nm-es kivitel 5,6-5,7 másodperc alatt pattan fel álló helyzetből 100-as tempóra és 250 km/h a végsebessége. Az utasterben háromágú sportkormányra, kormány mögötti váltófülekre, rozsdamentes acélból készült pedálokra, elektromosan állítható AGR ülésekre és egyedi Sportline grafikát felvonultató 10 colos digitális műszeregységre, illetve 13 colos infotainment kijelzőre lehetünk figyelmesek. A Skoda tavaly novemberben leplezte le a kereskedésekbe idén év elején megérkezett vadonatúj Superbet, melyből most egy sportos csúcsverzió érkezett. A csehek mindezzel a Volkswagen Passat legmagasabb szintű hajtását emelték át saját kínálatukba, direkt konkurenciát állítva a prémium szegmens hasonló modelljeinek. A megnövelt teljesítményhez a mérnökök a fékrendszert is hozzáigazították, nagyobb (310 mm átmérőjű), hűtött féktárcsákkal garantálva a biztonságos lassítást.
A 2,84 méteres tengelytávval akkora a hátsó lábtér, hogy az már szinte túlzás – egyszerűen nincs még egy ilyen kombi, amiben ennyire el lehet férni. A minőségérzet tehát tényleg rendben van, főleg ha látott már az ember fele ennyi futásnál szétmálló bőrülést egy drágább prémiumautóban. Ennek ellenére az összkép nem egy leharcolt flottaautót idéz, a belső pedig egyenesen meglepő. A felniken látszik pár padkázás, a gépháztetőn meg ott a kavicsnyomok sormintája – nyilvánvaló, hogy hat év alatt nem a városban tötymörögtek vele. Érthető is, hiszen a végtelenül egyszerű és letisztult formával igazi rangrejtett modellnek számít ma is, jellemzően azoknak a választása, akik nem szeretik a feltűnősködést. Kis túlzással minden európai országban népszerű volt – Csehországban, Németországban és a Benelux államokban különösen, és nálunk is amolyan tipikus menedzseri vagy magas szintű hivatalnoki autónak számított új korában.
Normál módban, a váltót D-be – és nem S-be – húzva egy hibátlanul használható autó ez is, úgy mint bármelyik másik Superb. Hasznos, hogy az ülések oldalára is raktak egy kis zsebet, de ha ide berakunk valamit, biztos, hogy soha többet nem találjuk meg Szuper, hogy ellátták a hátsó utasokat mindenféle csatlakozóval, de jó lett volna, ha a 220-as dugaljba nem csak a vékony töltőt lehet bedugni
Itt éreztem ilyet, így alig vártam, hogy kipróbálhassam, hogy kicsit én is öltönyös, fontos ember lehessek, még ha csak a rövid teszt erejéig is. Viszont a tesztelt harmadik generációnál végre megvannak azok a vonalak, az ívek, és persze a méretek, ami miatt erősen elgondolkodnék rajta, ha utazóautót keresnék. Lentebb kellett adni a fényűzésből, aki meg nem háttal ül a moziban pontosan tudja, hogy a jelenleg is futó Superb semmivel sem szerényebb, mint az egy generációval ezelőtti A8-as Audi.
De mivel a régi, VR6-os Passat már bizonyított, szinte törvényszerű volt, hogy első körben a VW-csoportos autók jöttek szóba, méghozzá 2020 környékéről. Szerintem mindenkinek van az ismerettségi körében olyan autótulajdonos, aki nemcsak a kötelező karbantartásokat adja meg kedvencének, hanem az autóval való viszonya túlmutat ezen. A cékla nem varázsszer, de olcsó, könnyen elérhető és hasznos része lehet egy vérnyomásbarát étrendnek, így érdemes fogyasztását beépíteni a mindennapokba.